Az egyik legfontosabb dolog, amit a boltod tulajdonosaként megtehetsz, hogy kiépíted a saját boltodat.
Magától értetődik, hogy a termékek minősége elsőbbséget élvez, de ugyanilyen fontos az is, hogyan mutatod be a boltodat, hol és miként helyezed el az árukészleted.
Számtalan katasztrofális elrendezés és felszerelés tarkítja még a hazai üzletberendezési platformot, de örömmel tapasztaljuk, hogy mindig több azon üzletek száma, ahol javítják a hibákat.
Persze javítani mindig költségesebb, mint eleve jól, átgondoltan megtervezni és megvalósítani egy üzletet.
Íme hat hiba, melyet következetesen követnek el hazánkban, és szerte a nagyvilágban.
A szegényes megvilágítás nem csak a bolt esztétikájára hat negatív irányba, de az értékesítés is csődöt mondhat általa. A rossz megvilágítás ugyanis kikapcsolja az agyi kapacitást, nem teljesíti be a birtoklás iránti vágyat.
Félhomályban lazulni szeretünk, nem vadászni. Vásárolni pedig még inkább nem.
Épp ezért kifejezetten fontos, hogy fények és színek össztüzébe érkezzen a vásárló, ami felkelti és szinten tartja a figyelmét, és a vágyat, hogy itt bizony vásárolni, birtokolni akar.
Kevés annál kiábrándítóbb érzés van a világon, mint amikor egy üzletbe belépve azt hiszed, hogy a raktárba csöppentél.
Halomban az árukészlet, nem férsz el a sorok és az állványok között, tömeg van, és nem hogy levegőt nem találsz, de az áru, amiért belépsz sem tűnik fel elsőre, és sokszor tizedjére sem.
Ha egy vásárló nem találja meg a keresett árucikket, ha nincs feltüntetve mit hol talál, és az egész inkább hasonlít a káoszra, mint a harmonikus vásárláshoz való jogra, semmi esélyed, hogy még egyszer visszatérjen hozzád.
Számtalan helyen látjuk, amikor a vásárló a sorok között a pénztárhoz menne, vagy végig a soron, egy másik terméket keresve, nem hogy a kosár, de a nála lévő kézitáska sem fér el, arról ne is beszéljünk, hogy két vásárló egymás mellett pedig semmiképp nem tud elmenni.
Természetesen a hely mérete minden esetben adott, de számtalan helyen látunk üres falfelületeket, melyek hatalmas és bizony költséges hibának bizonyulnak. Erre tőlünk megoldást itt találsz. Kattints>>>
Amikor belépsz egy üzletbe, szereted látni mit és hol találsz. Szereted tudni hol vannak a leárazott termékek, ne adj Isten, már a bejárat előtt egy táblán olvashatod is, mit hol és hogyan találsz meg. Mert a bizalom fontos.
A kommunikáció pedig még fontosabb.
Hiszen semmit sem ér a boltod, ha nincs, ami rámutatna arra, amit a vevő keres. Ilyenkor fordulhat elő, hogy a vásárló üres kosárral távozik majd.
Hiszen nem mindenki szeret az eladóktól kérdezni. Van, aki felkutatja azt, ami neki kell, és ha nem találja odébb áll, és bemegy a következő üzletbe.
Épp ezért azt tanácsoljuk, kommunikálj! Az üzlet előtt legyen egy megállító táblád, egy kirakati babád, ami figyelemfelkeltő, és a táblán egyetlen szöveg, szó, vagy mondat, ami arra utal, hogy hozzád érdemes betérni. Ehhez kellékeket itt találsz.
Na igen, a rugalmatlanság hatalmas átok. Amikor hiába az ünnep, karácsony, húsvét, vagy Valentin, semmit nem tudsz arrébb tenni, tolni, változtatni. Mert helyhez vagy kötve milliméterről milliméterre.
Hatalmas hiba, hiszen a vásárlás ösztönzése minden esetben a fejben dől el. Mert az ünnep jön, és egy unalmas boltba nem mennek majd be, vagy ha betévednek, nem vásárolnak, hiszen nem hatottál az érzelmekre, nem adtál többet sem látványban, sem szolgáltatásban.
Így bizony érdemes olyan berendezést választani, ami lehetővé teszi, hogy változtathass. Szerezz olyan berendezést is, amit könnyűszerrel arrébb tehetsz, ha a helyzet úgy kívánja, ehhez ötleteket innen meríthetsz.
Talán a legnehezebb feladat úgynevezett „ütközési pontokat” létrehozni, ami lelassítja a vásárlást, és arra összpontosít, amiért valóban ott van, magára a vásárlásra.
Erre számtalan megoldás létezik a próbafülke kialakításán át, az egyedi elrendezésen túl maga a hely, vagy egy figyelemfelkeltő tábla, vagy színek.
A lényeg, hogy ne csak szem elé kerülj, de ezáltal az agyba is beleégjen a mondanivalód. Hiszen a vásárlás nem más, mint pszichológia, ami ebben az esetben a vásárló és a terméked ütköztetése nélkül vajmi keveset ér.
Váróczi Ákos a VÁRÓCZI Üzletberendezés ügyvezetője Ákos megreformálta saját iparágát azzal, hogy a klasszikusan offline vásárolt termékeiket elsőként kezdték webáruházban is értékesíteni. Magyarország mellett még Romániában és Szerbiában is van saját üzletük. Közgazdász és 3 gyermek büszke édesapja.