Gyermekek aranyköpései vásárlás közben

Szerző: Váróczi Ákos | Egyéb

Mikor tennék meg a legnagyobb csínytevést a kicsik, ha nem akkor, amikor ország – világ látja és hallja őket.

Ilyenkor jönnek a rákvörös szülők, a kínos pillanatok, és az érzés, melyet mind tudjuk, sosem felejtünk majd el.

Jöjjön tehát néhány közülük, mindannyiunk örömére.

Bejött a boltba egy anyuka, és a négy év körüli kisfia. Nagyon édes kisgyerek volt, de folyton türelmetlenkedett. Menni akart, és állandóan noszogatta az édesanyját, mikor mennek már el. Az anya épp a kisfiúnak keresett ünneplő inget, és láttam rajta, hogy sietne, amikor a kisfiú bevetette a pisilnem kell trükköt, hátha anyát gyorsabb tempóra bírja. Az anyja mondta is neki, lehetetlen, mert nemrég voltak a mosdóban. A kisfiú megvonta a vállát, majd eltűnt a látótérből. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy a kisfiú lehúzza a nadrágját, ott virít a feneke előttem, és teljes nyugalomban belepisilt a bejárat előtt kihelyezett esernyőtartóba. Sem én, sem az anyja nem kaptunk levegőt a meglepődéstől. Így visszagondolva is fuldoklom a nevetéstől.

 

Mi sem természetesebb, minthogy viszem magammal a kicsit, bárhová is megyek. Akkor is, ha pipere holmit vásárolok, és azon a napon sem volt ez másként. Bementünk a drogériába, megnéztünk mindent, ami őt érdekelte, és megvettük, amire valóban szükség volt. Már ott álltunk a pénztárnál, épp a végösszeget fizettem ki, amikor a gyönyörű lányom karba tette a kezét, és ordítva megkérdezte: Anya, és amit loptál, nem akarod kifizetni? Se köpni, se nyelni nem tudtam. Azonnal kipakoltam a táskámat, persze mondanom sem kell, ezren voltak mögöttem, és kértem, mutassa meg, hol a lopott szajré. Egy tízdarabos papír zsebkendőre mutatott, amit valóban elővettem, és visszatettem a táskámba, amikor megtöröltem az orrát. Igyekeztünk az eset után emelt fővel távozni, de lássuk be, nekem nem sikerült.

Egy bevásárló központban van az üzletünk. Feltűnt, hogy egy ideje a gyerekek furcsán merednek az üzletre, majd eszük ágába sincs bejönni. Egy darabig nem tulajdonítottam neki jelentőséget, hiszen leginkább felnőttekre való ruhaneműt árulunk, bár gyermek méretből is van pár kollekciónk. Egyszer csak az üzlet előtt hatalmas kiabálásra leszek figyelmes, egy kisgyerek ordított a szüleivel, hogy ő ugyan ebbe a boltba be nem jön, mert a kirakati baba el fogja rabolni. Kimentem, és jól megnéztem az ominózus babát. Nem kellett sokat nézegetnem, rájöttem, gyermekszemmel valóban elég félelmetesre sikerült. Így egy napon belül lecseréltem egy barátságosabbra. Azóta nincs fennakadás a gyermekrészlegen sem.

Épp gyermeknap volt, amikor a boltba bejött egy anya a fiával. Az anya teljesen fel volt málházva mindenféle dologgal. Drága héliumos lufi, happy meal menü dobozban, látszott merre jártak ezen a napon. A kis srác ott fogadkozott, hogy most már csak egy kisautót kér a gyűjteménybe, emlékszem, az anyja még mosolygott is, és ezt tervezték, hová kerül majd otthon a polcra. Igen ám, de a kisfiú kiszúrta a legdrágább autópályát, és elkezdte noszogatni az anyját, hogy azt bizony vegye meg. Az anya jó fej volt, mondta, hogy várnia kell a kicsinek karácsonyig, mert ekkora ajándékot a fa alá szoktak kapni a gyerekek, de a kis srác nem tágított. Mondanom sem kell, az anya sem. Szó, szót követett, mire a kiskrapek elkezdett torka szakadtából üvölteni, hogy segítség őt elrabolták, és ez nem az ő mamája! Mindenki dermedten állt, se köpni se nyelni nem tudtunk. A kisfiú persze továbbra is ordított, hogy gyerekrablás történt és valaki segítsen neki, mert az ő mamája bizony megvenné neki ezt az autópályát, úgyhogy ő el lett rabolva. Az anya mosolygott, gondolom nem ez lehetett az első felvonása a darabnak, és kihúzta a gyereket a boltból. De még az utcáról is hallottam, ahogy a gyerek ordítva kér segítséget, és sikítozik az igazi anyukája után. Csak remélni tudom, nem voltak  rendőrök a közelben.

 

Fagylaltot árultam egy nyáron. Jött a cuki gyerek, meg a cuki család. Mindenki kiválasztotta a fagyit, a kislány is. Éppen hogy odaadom nekik amit kértek, a kislány kiejtette a kezéből a fagyit. Sebaj, mondták a szülők, kap másikat. Mire a kislány elkezdett sikítani, hogy nem, neki az a gombóc kell, ami a földre esett, mert az az ő legjobb barátja, akit meg akart enni. No komment.

 

Apaként szerveztem programot a fiammal. Úgy gondoltam, ha lúd, legyen kövér, menjünk el vegyük meg kettesben az ágyat, lepjük meg vele anyát. Egyébként is tervben volt, hogy lecseréljük az ötévesem ágyát, így nagy várakozással mentünk el a bútorboltba. Mondanom  sem kell, minden ágyat kipróbált, hatalmas volt a boldogság. Nagy nehezen kiválasztott egyet, ami mind a kettőnknek tetszett. Már mentem volna a pénztárhoz, hogy kifizessem, és megbeszéljem a szállítás részleteit, mire megszólalt a fiam: Apa, és a bácsit is megvesszük hozzá? Nem értettem miről beszél, így én hülye rákérdeztem. Nem kellett sokáig noszogatnom, elmondta, hogy egy bácsi fekszik az ágyban, ünneplő ruhában, és rá mosolyog. Persze én senkit nem láttam. Az ágyvásárlás elmaradt. Egy éve történt mindez, a fiam azóta is a régi ágyában alszik.

 

Eszközök üzlete sikeréhez a Váróczi webshop-ban Megnézem!

A szerző

Váróczi Ákos a VÁRÓCZI Üzletberendezés ügyvezetője Ákos megreformálta saját iparágát azzal, hogy a klasszikusan offline vásárolt termékeiket elsőként kezdték webáruházban is értékesíteni. Magyarország mellett még Romániában és Szerbiában is van saját üzletük. Közgazdász és 3 gyermek büszke édesapja.

Hozzászólás

Hozzászólás