Az üzlet fő bevonzó ereje a kirakat, amely alapján a vásárló eldönti, hogy betér-e a boltba vagy sem. Ezért elengedhetetlenül fontos, mit lát meg először az üzletből. Ha egy barátságos, modern üzletképet és igényesen felöltöztetett kirakati babán mutatod be a választékot, a vásárlónak is több kedve lesz ajtót nyitni rád.
A kirakati baba az első „eladó”, aki megszólítja a járókelőt – épp ezért nem mindegy, milyen típus mellett döntesz.
A kirakati babák közül a legismertebbek az egész alakos változatok, amelyek életnagyságban képesek bemutatni a ruházatot. Három fő típusuk létezik:
Ezek rendkívül strapabírók, és szinte bármilyen igénybevételnek ellenállnak – akár kültéren is használhatók. Ilyen kirakati próbababát szoktunk vásárokra, kitelepülésekre vagy üzletek elé kihelyezésre ajánlani, de talán legalkalmasabb a munkaruha- vagy motoros ruházat bemutatására is, legyen szó szaküzletről vagy kiállításról.
Ügyfeleink használták már ezeket színházakban, múzeumokban, sőt, adventi életnagyságú betlehemesekhez is. Előnye, hogy könnyű, mégis stabil, hiszen homokkal vagy vízzel tölthető talppal kínáljuk. A mindössze 7 kg-os súlynak köszönhetően egy ember is könnyen mozgathatja.
A próbababa természetesen darabokra szedhető, így személyautóban is egyszerűen szállítható.

Ez a típus egy merev műanyag vázzal készül, majd alapos csiszolás és festés után nyeri el végső formáját és színét. Az üvegszálas kirakati babák gyakran élethű testszínű festéssel és sminkkel készülnek, a modern „UFO” vagy tojásfejű változatokat pedig fényes fekete vagy fehér fényezés jellemzi – ezek különösen elegáns hatást keltenek a kirakatban.
A stabilitást vastag üvegtalp biztosítja, amelyhez a baba lábát a vádliján vagy a talpán keresztül lehet rögzíteni. Ez a megoldás ideális cipők vagy papucsok bemutatásához is.
A gyönyörű festett felületre viszont vigyázni kell: ha a kirakati baba eldől, a felület megsérülhet – ugyanakkor később javítható és újrafesthető.

A harmadik típus a flexibilis kirakati próbababa, amely drótvázzal és hajlítható karokkal, lábakkal, ujjakkal rendelkezik. Ezeket leggyakrabban sportboltok és múzeumok vásárolják, ahol fontos, hogy a baba testrészei különféle pozíciókba állíthatók legyenek.
A textilhuzat alatt szivacsborítás található, amely gombostűzhető – így a ruházat könnyen rögzíthető, formázható, és a speciális igényekhez is igazítható.

Az egész alakos kirakati babákon kívül a legkedveltebbek a szabóbabák, amelyeket régebben – ahogy a nevük is mutatja – az úri szabók használtak a ruhák elkészítéséhez.
Manapság azonban egyre több öltönyszalon, esküvői ruhaszalon és elegáns üzlet kirakatában is találkozhatunk velük. Sok magánszemély is vásárol szabóbabát, akik otthoni szabás-varrással, ruhakészítéssel foglalkoznak, sőt egyre gyakrabban díszítik hálószobákat és gardróbokat is ezek az ízléses felsőtestek.
A méretválaszték bőséges: női próbababa esetén négy, férfi esetén három méret választható, így mindenki megtalálja a megfelelőt.
A poliuretánból készült felsőtestbe könnyedén szúrható a gombostű, ami segíti a ruhák pontos illesztését. A huzat többféle színben kapható, mosható és cserélhető, a talpak pedig három típusban és számos színváltozatban elérhetők.

Ha nincs szükség teljes testű kirakati babára, a torzók jelentik a legjobb megoldást. Ezeket leggyakrabban fehérneműk, kesztyűk, sapkák vagy pólók bemutatásához használják.
Emellett kínálatunkban megtalálhatók kéz-, láb- és fejformák is, sőt, még kutyaruha bemutatására szolgáló állatfigurás próbababák is.

https://www.varoczi.eu/torzok-fejek-labak/noi-34-karos-torzo-fekete-gm-w5-fk
Az elmúlt 15 évben rengeteget fejlődött a kirakati babák kínálata és piaca. Mi, a VÁRÓCZI Üzletberendezésnél, arra törekszünk, hogy a magyar vásárlók igényeihez igazodva kínáljuk a legkeresettebb típusokat, amelyekből több modellt raktáron is tartunk.
Az egyedi igények esetén kollégáink készséggel segítenek a megfelelő próbababa kiválasztásában.
Számos különleges megrendelésünk volt már: szállítottunk törhetetlen kirakati babát a TEK-nek lőtérre, a Nemzeti Színháznak olyan modellt, amelyet minden előadás alatt 6 méter magasról ejtettek le, vagy éppen a Tűzoltóságnak, ahol a tűzeseteket szimulálták velük.
Ezek a történetek talán megérnek majd egy külön bejegyzést a jövőben…
A kirakati baba tehát nem csupán egy bemutatóeszköz: ő az üzleted arca, a vizuális kommunikáció egyik legfontosabb eleme. Ha jól választasz, a próbababád nemcsak ruhát visel, hanem hangulatot, stílust és üzenetet is közvetít a vásárlók felé.
Ha Ön is szeretne stílusos, jól működő és prémium minőségű üzletberendezést, keressen minket bizalommal!
projekt@varoczi.eu – márkabolt, üzletberendezés, egyedi gyártás: mi mindenben segítünk!
Váróczi Ákos a VÁRÓCZI Üzletberendezés ügyvezető-tulajdonosa Ákos megreformálta saját iparágát azzal, hogy a klasszikusan offline vásárolt termékeiket elsőként kezdték webáruházban is értékesíteni. Projekt üzletáguk évente közel 150 boltot újít meg, melybe ők gyártják és építik be az üzleti bútorokat. Végzettsége: közgazdász Mire a legbüszkébb: feleségére és 3 gyermekére Hobbi: kirándulás és az elektromos autók.