Évértékelés – Ilyen volt 2016 a VÁRÓCZI Üzletberendezésnél

Szerző: Váróczi Ákos | Rólunk

„Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni. Kezdj hozzá ott, ahol éppen most vagy, és használj bármilyen eszközt, ami csak a kezedbe kerül, hiszen a legjobb szerszámokat útközben úgyis meg fogod találni. ” – mondta Napoleon Hill, amerikai író.

Igen, valahogy így jellemezhetnénk a tavalyi évet (is)… Alkalmazkodtunk és rengeteget fejlődtünk.

De mi is történt 2016-ban?

Figyeltünk, terveztünk és végrehajtottunk. Elemeztük a változásokat, a trendeket, az Önök igényeit, és megtettünk minden tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy megrendelőink, vásárlóink, azaz ÖN elégedettebb legyen.

Ma már nem elég jónak lenni, annak is kell látszani. Éppen ezért a sokat látogatott honlapunk még egyszerűbb, még áttekinthetőbb, még felhasználó barátabb, még biztonságosabb és nem utolsó sorban még gyorsabb lett. Na és persze folyamatosan frissítjük, cseréljük a termékfotókat is.

Eredmények 2016-ban

  • 102 üzletet terveztünk és építettünk meg személyesen ügyfeleinknek,
  • 2476 bolt újult meg termékeinkkel,
  • 2225 online megrendelést kaptunk,
  • 6217 számlát állítottunk ki,
  • 4037 csomagot szállítottunk ki,
  • aminek az összsúlya több mint 77,16 tonna volt.

Bővítettük raktárkapacitásunkat

Így már több mint 2000 m2-en tartjuk a termékeinket.

Specializálódtunk

Az egyedi fémgyártás helyett az asztalos munkák és bútorgyártás területén erősítettünk.

Bővítettük a gépparkunkat

Az asztalos gépeken kívül csatasorba állítottunk egy új, null kilométeres teherautót is.

Több kiállításra is kikerültek a különböző termékeink

A Bringaexpón alusínes panel állványokból készítettünk komplett standokat,

És még a Fehován is számtalan kirakati baba, ruhatartó sztender és vitrin kínálta ügyfeleink portékáját.

Szakmai blogunk mellett fontos szerep jutott a közösségi médiának is.

A legfontosabbakat mi is rendszeresen használjuk.

VÁRÓCZI Üzletberendezés a Facebookon

VÁRÓCZI Üzletberendezés a Twitteren

VÁRÓCZI Üzletberendezés a GooglePluson

VÁRÓCZI Üzletberendezés a LinkedInen

VÁRÓCZI Üzletberendezés a YouTubeon

Nagyon köszönjük kollégáinknak, beszállítóinknak, állandó partnereinknek és mindenkinek az áldozatos egész éves munkát, nélkülük ez nem sikerülhetett volna!

Végül pedig hadd tegyek egy ígéretet. Továbbra is mi leszünk az a családi vállalkozásként működő üzletberendezést gyártó vállalkozás, ahol a vásárlóinkkal, beszállítóinkkal és versenytársainkkal baráti a viszony. Rendben?

 

Eszközök üzlete sikeréhez a Váróczi webshop-ban Megnézem!

About the Author

Váróczi Ákos a VÁRÓCZI Üzletberendezés ügyvezetője Ákos megreformálta saját iparágát azzal, hogy a klasszikusan offline vásárolt termékeiket elsőként kezdték webáruházban is értékesíteni. Magyarország mellett még Romániában és Szerbiában is van saját üzletük. Közgazdász és 3 gyermek büszke édesapja.

Leave a Comment:

Leave a Comment: