Elektronikai üzletberendezés, mert a kevés, néha több

Szerző: Váróczi Ákos | Elektronika szaküzlet

Amikor ellátogatunk egy elektronikai eszközöket forgalmazó üzletbe, vagy megtervezzük az üzletberendezést, számtalan dolgot kell megfigyelni.

Az üzletben dolgozó alkalmazottaknak is el kell férniük, át kell látniuk a helyet, ez pedig egy szűkös helyen lehetetlen.

Épp ezért adj teret

A tükör nem csak, hogy tágítja a teret, de ez eladók a vásárlókat is figyelhetik, így azt is látják, ha valaki tanácstalan, nem tud eligazodni a kínálatban, de az esetleges áruházi szarkákat is hamarabb kiszúrják. Éppen ezért tegyél tükröt a falakra, amennyit csak lehet.

Az üzlet megtervezésénél már érdemes átgondolni, melyik elektronikai termék hová kerül majd, hiszen így könnyebb a kivitelezés is.

Ha tudod, hogy a televíziók majd az adott sarokban lesznek, és mindig ott tárolod majd őket, könnyebb számukra a berendezést, a falisínes rendszereket megálmodni, melyekre függetlenül a televízió méretétől, mindig elférnek a bemutató darabok.

Arra mindenképp ügyelj, hogy a televízió azonnal felkelti a figyelmet, leköti a tekintetet, így azt, amelyik eladását a leginkább preferálod, legyen bekapcsolva.

Ugyanígy járhatsz el a szórakoztató elektronika számtalan darabjával. Ha megengeded, hogy kipróbálják, nagyobb lesz a vásárlási kedv. Engedd, hogy kipróbáljanak néhány ilyen terméket, tedd őket egy pultra, és ne feledd a katalógusokat, szóróanyagokat sem kitenni ide.

A vezeték nem a vásárló szemének való

Láttál már olyan elektrotechnikai üzletet, ahol mást sem láttál, mint mindenhonnan lógó vezetékeket?

Mi igen.

Kiábrándító, és nem utolsó sorban balesetveszélyes. Ezeket mindig rejtsd el, hogy ne legyen belőle veszélyforrás, hiszen leránthatják, eleshetnek benne.

Ugyanez érvényes a dobozokra is.

Tudjuk, hogy a nagy és közepes forgalmak esetében is sokkal kényelmesebb leemelni az árucikket a polcról, mint a raktárba szaladni minden egyes termékért, külön-külön.

És lássuk be, mind a két verzió teljesen rendben van.

Az már kevésbé, amikor az eladótér roskadozik a dobozoktól, kerülgetni kell őket, és az egész egy egyszerű raktár, vagy lerakat érzését kelti a vásárlóban.

Ezt ne hagyd.

Tedd a dobozokat jól látható helyre, de tudjanak tőle közlekedni, vagy tedd be őket a raktárba.

Hiszen ne feledd, itt is, mint mindenhol máshol, a vásárló kényelme és komfortérzete a legfontosabb.

Ha a boltod nyugalmat, megbízhatóságot tükröz, sokkal nagyobb forgalomra számíthatsz majd, mint előtte.

Eszközök üzlete sikeréhez a Váróczi webshop-ban Megnézem!

A szerző

Váróczi Ákos a VÁRÓCZI Üzletberendezés ügyvezetője Ákos megreformálta saját iparágát azzal, hogy a klasszikusan offline vásárolt termékeiket elsőként kezdték webáruházban is értékesíteni. Magyarország mellett még Romániában és Szerbiában is van saját üzletük. Közgazdász és 3 gyermek büszke édesapja.

Hozzászólás

Hozzászólás