Gyermekruházat, avagy kamaszoké a jövő

Szerző: Váróczi Ákos | Gyermekruházati üzlet

A kisgyermeknél már csak egy kamasz unhatja leginkább a vásárlást.

A férfiakról már ne is beszéljünk.

De mit és hogyan tehetünk annak érdekében, hogy a kamasz is jól érezze magát a boltban, és a szülő is teljes erőbedobással tudjon vásárolni?

Erre keressük a választ és adunk tanácsokat.

Elsőként tudni kell, hogy a vásárlói pszichológia nem véletlen lett tudományág.

Fontos ismernünk azoknak a gondolkodásmódját, nehézségeit, akiket a célcsoportunknak hívunk. Itt pedig két csoport is van. Az egyik a szülő, a másik pedig a kamasz.

Ezért mind a kettőről beszélnünk kell, de lássuk először a szülőt.

Az a szülő, amelyiknek sikerül elvinnie magával a kamasz gyermekét vásárolni, nem kisebb, mint hatalmas győzelmet aratott. A gyerekek jobban szeretnek otthon lenni, kikapcsolódni, barátokkal találkozni, így a vásárlás a legkevésbé sem a szuper időtöltések közé sorolandó.

A szülő ezért eleve feszült, arról nem is beszélve, hogy egy-egy, a gyermek által preferált márka megvásárlása nem kis fejtörést okoz a szülőknek. Így az első és legfontosabb, hogy nyugtasd meg a szülőt.

Hogyan teheted ezt meg, az első pillanattól kezdve?

A bejárat az a hely, ahol a vásárló ráhangolódhat a vásárlásra.

A bolt első pár méterét hagyd szabadon.

Tegyél oda egy-két megállító táblát, írj rá kedves idézeteteket, vagy az akciós termékeket reklámozd a segítségével, a lényeg, hogy érezze, vele vagy, megérted.

Teljesen felesleges az első pillanattól kezdve az exkluzív termékeket mutatnod, mert attól feszültté válik. Természetesen tedd előtérbe, de finoman hangsúlyozd ezeket. Lehetnek ezek külön egy HYDRO design termékein, így óvatosan tereled a figyelmet oda, ahová szeretnéd.

A bevásárlás a kamasszal nem mindennapi tevékenység

Nem árt figyelned arra, hogy az esetek többségében a szülő kezében már lesz szatyor, nagyobb cipős doboz, tehát szükség van a nagy térre. Ezt biztosítsd is a számukra.

Nincs annál kényelmetlenebb, mint amikor a vásárló nem fér el a sorok között, tolongania kell, vagy nincs egy talpalatnyi hely sem, ahová letehetné a kosarát. Ha erre figyelsz, nyert ügyed van.

Válassz könnyen mozdítható üzletberendezési darabokat, például árukínáló gondolát, hogy akkor se légy helyszűkében, ha nagyobb a forgalmad a tervezettnél.

A pénztár a szülők legnagyobb félelme

Ez lesz az a terület, ahol sok minden eldől majd.

Innen a legnagyobb a visszafordulási arány. Mert nagy a sor, mert nem lehet kártyával fizetni, mert meggondolják magukat a vásárlók. Így ezek mindegyikét ki kell küszöbölni.

Ne engedd őket elterelni a vásárlás folyamatától, adj nekik lehetőséget arra, hogy még többet vásároljanak.

Legyen a pénztár az a terület, ahol még többet költenek. Tedd oda a kiegészítő termékeket, melyeket megfoghat, megnézhet, megvásárolhat. Ezek legyenek alacsonyabb árfekvéssel rendelkező termékek, hogy megtalálják a szülők, és bátran betegyék a kosárba ezeket.

De mit kezdjünk a kamasszal?

A kamasz lehet a boltod legnagyobb ellensége, de a legjobb barátja is.

Első tanácsunk, legyen wifi. De komolyan. Amennyiben van kód, lesz vásárló is. Márpedig neked türelmes vásárlókra van szükséged.

A kamaszkor beköszöntével ugyanis a gyermek igazi kis zsarnokká lehet. Unja a vásárlást, nem akar részt venni az idegtépő ruha próbákon, és különben is, semmi mást nem akar majd, csak hazamenni. Előzd meg. Adj neki wifit, a próbafülkét tedd trendivé, divatossá, hogy jól, a saját világában érezhesse magát.

Ebben az esetben a kirakatnak is hatalmas szerepe van.

A gyermek hamar felépít egy márkát, egy érzést, egy feeling-et abból, ahol épp van. Ha ezt megadod neki, megnyerted a kamasz vásárlót. Számtalan esetben nem a termék, hanem az üzlet az, ami döntő szerepet játszik a kamasz vásárlási szokásaiban.

Így hát a kirakatod is neki szóljon! Legyen vicces, aktuális, játssz és hass az érzékeire.

A kamasz a közösségi média irányítója

Nem véletlenül. Ők azok, akik folyamatosan jelen vannak, bejelentkeznek, szelfit készítenek, fotóznak, és azonnal hashtag segítségével nyomják is fel a felületre.

Ne hagyd ki ezt a hatalmas adu ászt.

Legyél jelen a közösségi médiákban, szervezz játékokat ajándékokért, vásárlási utalványokért, legyen az egy egyszerű szelfi játék vagy egy, a boltban elhelyezett információs tábla, melyet lefotózva, megjelölve az üzletet vehet részt a játékban.

A lényeg, hogy legyen jelen a gyermek, és mellette az üzleted is.

Eszközök üzlete sikeréhez a Váróczi webshop-ban Megnézem!

About the Author

Váróczi Ákos a VÁRÓCZI Üzletberendezés ügyvezetője Ákos megreformálta saját iparágát azzal, hogy a klasszikusan offline vásárolt termékeiket elsőként kezdték webáruházban is értékesíteni. Magyarország mellett még Romániában és Szerbiában is van saját üzletük. Közgazdász és 3 gyermek büszke édesapja.

Leave a Comment:

Leave a Comment: