Motoros és kerékpárüzletek, avagy a kirakat az első

Szerző: Váróczi Ákos | Kerékpár és motoros üzlet

Mindenki, akinek üzlete van és kereskedelemmel foglalkozik, jól tudja, hogy a kirakat az első marketing üzenet, amivel a leendő vásárló találkozik.

Hazánkban is egyre jobban figyelnek erre a felületre és a bolt közelében lévő területre, mert tudják, ezek azok a helyszínek, ahol sok minden eldőlhet.

A kirakat mindig egyfajta üzenet

Tévedés azt hinni, hogy a kirakatnak csak az ott kihelyezett termékek reklámozása a célja. Korántsem. Szinte mindent megtud belőle a vásárló, hiszen érzést, hangulatot közvetítünk felé. A kirakatunk által lehetünk rokonszenvesek, vagy ellenszenvesek, sugallhatunk összeszedettséget, bizalmat, vagy épp az ellenkezőjét.

Egy motoros vagy kerékpár üzlet esetében sincs ez másként.

Milliónyi kirakati baba és kellék létezik már, amivel minden kirakat egyedivé varázsolható. Ezért a legnagyobb baklövés csak és kizárólag az üzletben forgalmazott termékeket kitenni. Láttunk ilyet is jó párat, hiszen ma, amikor számtalan inger éri a vásárlót nap, mint nap, ha nem tartozunk a legjobbak közé, könnyen lehet, hogy észre sem vesz bennünket.

Ne a terméken, hanem a hangulaton legyen a fő hangsúly. Ez az első felület, amivel bizalmat áraszthatsz a vásárlók felé, egyfajta névjegy, amelyet ha észrevesznek, ha más, mint a többi, megjegyeznek, és máris nyert ügyed van.

A kirakat ne a vásárlást erőltesse

Amennyiben milliónyi termékkel tűzdelt kirakatot lát a vásárló, könnyen inába száll a bátorság, és megesik, hogy be sem tér a boltba. A vásárlás ugyanis feszültséggel jár. Maga a tudat, hogy be kell térni egy üzletbe, ott pedig pénzt kell kiadni, akár csak egy apró kiegészítőért is, az agyban feszültséget generál.

Egy jól felépített kirakatnak azonban egész más az üzenete. Nem a „gyere, költs”, hanem az „érezd jól magad” üzenet jut át a vásárlók felé, akik nagyobb bizalommal lépnek majd be az üzletbe.

Ugyanez vonatkozik a bolt környékére is.

Nincs annál kiábrándítóbb, mint mindenhol azt olvasni a megállító táblák sokaságán, hogy akció, vagy egyet fizet, kettőt vihet, és még sorolhatnám. Egy jó üzlet nem, vagy csak ritkán akciózik.

Helyette az árat tartva ad többlet szolgáltatást, vagy ajándék terméket. Így a vásárlóknak is nagyobb lesz a bizalma az üzlet felé, hiszen a lényeg soha nem az, hogy mennyi pénzt kell a kasszánál hagyniuk, hanem, hogy mit kapnak cserébe a pénzükért.

Ezt az üzenetet azonban még nagyon sok kereskedő nem értelmezi megfelelően, így csak a leárazások, az akciók futnak. De lássuk be, ennek nincs marketing értéke, és a vevők ingerküszöbén sem megy át, hiszen mindenhol ezt látják, hallják.

Az üzlet körüli területet használd okosan. Legyen útjelző táblád, legyen kirakatod, legyen tiéd a padló, melyet festesz, vagy matricázol, de üzenet legyen benne.

Lehet vicces, lehet elgondolkodtató, lehet a te saját marketing ötleted, a lényeg, hogy ne feledd, minden talpalatnyi hely a forgalmad barátja. Ne hagyd őket szabadon.

Eszközök üzlete sikeréhez a Váróczi webshop-ban Megnézem!

A szerző

Váróczi Ákos a VÁRÓCZI Üzletberendezés ügyvezetője Ákos megreformálta saját iparágát azzal, hogy a klasszikusan offline vásárolt termékeiket elsőként kezdték webáruházban is értékesíteni. Magyarország mellett még Romániában és Szerbiában is van saját üzletük. Közgazdász és 3 gyermek büszke édesapja.

Hozzászólás

Hozzászólás